Clinicile Icco Brasov
ro|en|de|hu|it|fr

Brassóról

Brassóról

Az ország szívében elhelyezkedő Brassó, Románia egyik legszebb és legrégibb városa, környéke pedig az ország egyik legkedveltebb turisztikai célpontja.

Volt középkori vár, még mai nap is régmúlt idők varázsát rejti, amit az Óváros néven ismert városrészt besétálva átélhetnek. Ugyanakkor számos műemlék, az utóbbi években, az eszközölt restaurációk következtében turisztikai célpontokká alakultak: a régi várfal ma is látható falai a Cenk alatti sétányon, a város bástyái és tornyai, Várfal- középkori Brassó megerősített várfala, régi központ amely egyházi épületeiért vált híressé, ezek között a Fekete Templom, amely több mint 500 éves, Erdély legnagyobb gótikus temploma. Más érdekkeltő műemlék a Régi Városháza, Fellegvár, Redut (Vigadó), Tanácstér.

gyancsak Brassó központjában elsétálhat a Cérna utcára, amely a XIII századból maradt meg, kelet Európa legkeskenyebb utcája, melynek falait egyszerre érintheti meg mindkét keze kinyújtásával.

Ugyanakkor Brassóban meglátogathatja Erdély Első Román Iskolájának (1495 épült), amely számos  nyomdászati kiállítás színhelye, valamint más múzeumot, mint pl. történelmi, művészeti és néprajzi.

A város gazdag kulturális élete is rendkívül vonzalmas: Brassó színházai, a Filharmónia, az Opera és a kulturális központjai rendkívül aktívak a teljes év folyamán, miközben a helyi hatóságok hagyományosan megrendezik Brassó város napjait és a Brassói zsunok lovasjátékát, túlmenően látványos egyediségének köszönhetően.

Azoknak akik sétálni szeretnének a természetben, Brassó környéke nagylelkűen gazdag: Brassó Pojána (sípályákkal és hegyi utakkal), Rozsnyói parasztvár, Törcsvári vár, és egyéb környékbeli vártemplom: Szászhermány, Prázsmár, Szentpéter, Feketehalom.

További adatok Brassóról
http://www.ghid-brasov.ro/
http://www.brasov.ro/
http://www.brasovean.ro/
http://www.iubescbrasovul.ro/
http://www.brasovultau.ro/

^fel^