Clinicile Icco Brasov
ro|en|de|hu|it|fr

70 szívműtét

Jelenleg 70 beteget műtöttek a Clinicco magánkórház kardiovaszkuláris osztályán, az osztály megnyitásától – 2010 április végén – mai napig.

Az első nyitott szívműtét 2010 április végén valósult meg Brassóban, premierként. A kolozsvári Szívintézet legismertebb kardiovaszkuláris sebészekből, altatóorvosokból és műtő asszisztensekből létrejött csapat teljesen átköltözött Brassóba, az ICCO Klinikákba.

A létrejött csapat országos szinten az egyedüli amely rutinszerűen végez nyitott szíven, aorta-coronaria bypass és bonyolult, gyűrűs billentyűs-plasztikai műtétet, azaz két utolsó generációs sebészeti beavatkozást, melyek jelentős előnyöket jelentenek a betegek számára, a klasszikus beavatkozásokkal ellentétben. Ugyanakkor, először végeznek ilyen jellegű beavatkozásokat egy romániai magán korházban.

Az ICCO Klinikákon kivitelezett kardiovaszkuláris műtétek között szerepel a bal szívkamra rekonstrukciója kamrai aneurizma után, valamint kombinált sebészeti beavatkozások, szívtumorok, felnőtt veleszületett szívrendellenességek sebészete és érsebészet.
Ahhoz, hogy a betegek az ICCO Klinikák szakszolgáltatásaiban részesüljenek, a korház egyik orvosánál kell időpontot egyeztessenek, vagy koronarográfia (minimál invazív diagnosztikai eljárás) kivitelezésére kerülnek beutalásra.  A koronarográfia kivitelezése után és a diagnózis pontos ismeretében, a betegnek megvan a lehetősége az orvossal vagy kardiológussal együtt a legjobb kezelési módszer kiválasztására, amely intervencionális, műtéti vagy kombinált lehet. Beutaláskor a betegek a családorvos vagy szakorvos által kiállított beküldő lapot,  betegbiztosító által jóváhagyott bérigazolást vagy nyúgdíjszelvényt, valamint a betegségre vonatkozó minden orvosi vizsgálatot.

A kardiovaszkuláris osztály felavatásával az ICCO Klinikák egy teljes orvosi központtá alakultak a szívbetegek számára – tekintettel arra, hogy több mint egy éve működik Brassóban az intervencionális kardiológiai osztály. Az ICCO klinikák Brassó megyében található egyedüli magánjellegű korház, amely ingyen, a nap minden 24 órájában, a Betegbiztosító Pénztárral kötött szerződés keretén belül, legújabb generációs kezeléseket biztosít bármilyen kardiovaszkuláris sürgősség esetén, mint pl.: akut szívinfarktus, instant akut pitvar-kamrai blokk, valamint diszekans aorta aneurizma és zárt billentyű esetén.

^fel^